Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Már 2005 őszének egyik szép hétvégi napján, pár horgász és Halászlaki telektulajdonosnak eszébe jutott, hogy ne csak egyedül gyüjtögessék a szemetet hanem közösen, és így a folyó parton összegyűjtötték a szemetet. Ennek az akcíónak híre ment és elindult egy szerveződés hogy, 2006-ban is tartsunk szemét gyűjtési akcíót!

2006 tavasza és a nyár eleje igen csapadékos volt, a folyón hosszú ideig tartó árhullám vonult le. Emiatt a nyár folyamán egyre többet beszélgettünk arról is, hogy mit lehetne kezdeni , tenni a Településünk területén kialakult belvízzel.

"Pár helyi lakos megpróbálta önállóan felvenni a kapcsolatot a Szarvasi önkormányzattal, de sajnos eredménytelenül. "

Megfogalmazódott egy  Egyesület létrehozása, melynek fő céljait leírtam a bemutatkozó oldalon. 2006 Júliusában a beszélgetéseinket, terveinket tett követte, és 27 fő részvételével alakuló gyűlést tartottunk. A gyűlést követően az Egyesületünk hivatalos megalakításához szükséges intézkedések nem történtek meg!

Sajnos erről csak késöbb szereztünk tudomást.

2006 őszén meghirdetés nélkül megtartottuk az első Egyesületi horgász versenyt, valamint a szemét gyűjtési akciónkat. Kevesen voltunk de azért az erdmény nem maradt el!  Jó volt látni hogy a résztvevők szívesen cselekedtek jót a környezetünk védelmének érdekében.

2007 szeptemberében lettünk tisztában azzal hogy az egyesületünk valójában nem is létezik csak szóban. A 2006 ban megválasztott elnökünk egészségügyi okokból átadta a vezetést a helyettesének, majd késöbb az addig keletkezett iratokat.

Függetlenül attól hogy az Egyesület hivatalosan nem létezett, de a horgászversenyt és a szemét gyűjtést meghirdettük és megtartottuk, a Fotók bemutatják hogy az előző évihez képest mennyivel többen voltunk, valamint a szemét szedés is igen erdményes volt.

Miután az iratok áttanulmányozása alapján tisztában lettünk azzal, hogy a régi iratokkal már nem lehet az Egyesületet hivatalossá tenni, ezért Novemberben újabb alakuló ülést tartottunk, hogy az Egyesületünket az előírásoknak megfelelően alapítsuk meg és működtessük azt, a  nyilvántartásba vételtől. Decemberben az illetékes bíróság kért egy-két módosítást, melyet 2008 Januárjában meg is tettünk.

A Bírósági végzés 2008. Január 30.-án jogerőre emelkedett!

Ettől a naptól az Egyesületünk törvényesen működik.
A végzés alapján már bankszámlát is nyithattunk és adószámot is kérhettünk!
Azóta a Szarvasi önkormáyzat által kiírt pályazaton is indultunk! Reméljük sikerrel!
Május 03.-án megtartottuk a közgyűlést, és jelenleg már 40 tagunk van.
A pályázatunk sikeres volt ,kaptunk támogatást, amiből tájékoztató és figyelemfelkeltő táblákat tudunk készíteni és kihelyezni!

Egyesületként és szervezetten többre leszünk képesek a környezetünk védelme és településünk megóvása és fejlesztése érdekében. 

Szeptember 13.-án megtartottuk a horgászversenyt.
A versenyen 25 férfi és 4 hölgy horgász vett részt.

A versenyzők összesen 28,68 kg. halat fogtak.

A hölgyek eredményei:
I. helyezett     Hevesi Zoltánné 1,38 kg.
II. helyezett    Krasznavölgyi Lászlóné 1,32 kg.
III. helyezett   Miklós Antalné     1,22 kg.
A férfiak eredményei:
I .helyezett     Búzás Attila 5,76 kg.
II. helyezett    Hevesi Zoltán 2,86 kg.
III. helyezett   Reiprich János 2,52 kg.
A verseny jól sikerült, és azt követő vacsora is.
 

Szeptember 27.-én szemétgyűjtést rendeztünk, mely ismétleten igen eredményes volt. Látszott az év folyamán végzett tájkoztató és figyelemfelkeltő munkánk eredménye mert kevesebb volt a szemét az előző évekhez képest!

Köszönjük a résztvevők munkáját!

 2009 Április 25.-én megtartottuk a horgász versenyt. 4 fő hölgy, 1 fő gyermek és 11 férfi  versenyzőnk volt.
Sajnos a fogott halak mennyisége igen kevés volt: összesen 11 kg 75 dkg.
Végeredmény: Gyermek:  Magyar Bence      257 dkg
                           Hölgyek: 1; Máté Beatrix          70 dkg.
                                            2; Varga Valéria        68 dkg.
                                            3; Hevesi Zoltánné   64 dkg.
                             Férfiak: 1; Búzás Attila          365 dkg
                                            2; Gillich János       230 dkg
                                            3; Reiprich János   121 dkg
A résztvevők a kevés fogás ellenére azért jól érezték magukat, a
versenyen is és az azt követő ebéden is.

Külön megköszönjük a segítségét a Mezőtúri Horgász Egyesület Elnökének és az Ellenőröknek!

 

2009.09.26.-án Szemét gyűjtést tartottunk a folyó mindkét oladalán és a Vasúti megállónál.

Idén már egy kicsit nagyobb területet jártunk be.

Összesen 28 zsák  "nem túlméretezett" szemetet és egy igen elhasznált gumi abroncsot találtunk.

Az eredmény mutatja, hogy évről évre kevesebb szemetet hagynak ott a horgászok a területen és nem hordják le a Halászlaki telek tulajdonosok sem.

A Szemét összetételéből azért látszik hogy rengeteg a sörös doboz, üdítős flakon, chipszes zacskó és haleledeles tasak, doboz. Mind olyan ami, ha kiürült, akkor azonnal össze lehetne lapítani és utána könnyen ellehetne szállítani! Tele biztosan nehezebben vitték oda!

A munka végeztével az akcíóban résztvevőket " lebbencs leves" várta, majd este Évzáró koncertet adott a "THE NEXT" eggyüttes". Mindkettő nagyon jó volt! Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett és segédkezett.

Külön köszönet a Körös-Maros Nemzeti Parknak, hogy elvállalták a szemét elszállítását, és a Szarvasi KOMÉP-nek hogy befogadta a szemetet!

 2009 Október 10.-én megtartottuk a Folyóinkért elnevzésű horgász versenyt a Hármas-Körös folyónak a Vasúti hidtól az Aranyosi holtágig tartó szakaszán 

A versenyen 3 fő hölgy és 16 férfi  versenyzőnk volt.

Sajnos a fogott halak mennyisége siralmas volt. Ebből is kiderült, hogy sajnos már itt sem található hal. Köszönhetően a még mindig fentartott halászatnak, a víz kezelésnek amely nem foglakozik a hal megtartásával, valamint a "HÚS"horgászoknak és a rabsicoknak.

Végeredmény:

     Hölgyek:

1; Nagy Nóra 0,42 Kg Bododorka,Kűsz

2;Varga Valéria 0 Kg. Horgász Kvíz döntött.

3; Szabó Lászlóné 0 Kg. Horgász Kvíz döntött. 

Férfiak: 

1; Májer János 1,65 Kg Bodorka, Sügér

2; Janó László 1,45 Kg Bodorka, Sügér, Kűsz 

3; Skoda Gábor 0,85 Kg Bodorka (3 db)

 Legnagyobb Hal: Szabó László 0,58 Kg 21cm-es Sügér                       

 A mérlegelés után az összes halat visszahelyeztük a folyóba, és mindenki örült, hogy egy hal sem pusztult el.

Az eredmény hirdetésen a díjazottak és a résztvevők is örömmel látták, hogy igen hasznos és értékes díjakat tudtunk átadni.

A vacsorai jó hangulatot, és az azt követő élő zenés est tetézte és zárta a jól sikerült napot!

Remélem mindenki jól érezte magát!

Köszönet a résztvevőknek, a sportszerű versenyzésért, és mindenkinek, aki részt vett a szervezésben és lebonyolításban!

2010.09.25.-án Szemét gyűjtést tartottunk a folyó mindkét oldalán és a Vasúti megállónál, valamint a vasút alatti részen.

A parton kevesebb szemét volt az előző évihez képest, de a Vasúti töltés és a telkek találkozásánál a sarokban rengeteg szemét volt kidobva!

Festékes üvegek, sörös dobozok, pelenka, kályha, WC csésze, stb!

"Megtekinthető a fotóalbumban"

Kihelyeztünk figyelmezető táblákat, reméljük használni fog.

A munka végeztével az akcióban résztvevőket paprikás krumpli várta.

 

Köszönjük, mindenkinek, aki részt vett és segédkezett.

 

Külön köszönet a Körös-Maros Nemzeti Parknak, hogy elvállalták a szemét elszállítását, és a Szarvasi KOMÉP-nek hogy befogadta a szemetet!

 

 2010. október 09.-én ismét megtartottuk a „Folyóinkért” elnevezésű horgász versenyt.

 

A versenyen 7 fő hölgy és 14 férfi  versenyzőnk volt.

A verseny reggelére hirtelen lehűlt a levegő és fagyott is, ezért igen fázósan kezdődött a verseny, de azért jól sikerült, bár voltak, akik hamar feladták a versenyt, és a vacsorára sem jöttek el!

Végeredmény:

Összesen fogott halak mennyisége:14,95 Kg

Hölgyek:

1; Miklós Antalné 1,95 Kg Ponty, Keszeg, Bodorka,

2; Gyetvai Antalné 1,83 Kg Csuka, Keszeg

3; Szabó Erika 0,25 Kg Bodorka 

Férfiak: 

1; Gyetvai Antal 5,73 Kg Ponty, Kárász, Keszeg

2; Májer János 1,49 Kg Keszeg

3; Búzás Attila 0,95 Kg Kárász

Gratulálunk a helyezetteknek!                       

Az eredményhirdetésen a díjazottak és a résztvevők is örömmel látták hogy igen hasznos és értékes díjakat tudtunk átadni.

A vacsorai jó hangulat zárta a jól sikerült napot!

Remélem, mindenki jól érezte magát!

Köszönet a résztvevőknek, a sportszerű versenyzésért, és mindenkinek, aki részt vett a szervezésben és lebonyolításban!  

 Az Egyesület 2011. 05. 07. napján Szarvas-Halászlakon a Harcsa Büfében megtartotta éves közgyűlését.
Kezdés időpontja: 11 óra 20 perc.
 
 
 A jelenléti ív alapján 48 tagból 15 fő + 4 fő vendég vett részt.
 
 
   Napirend: 1; Megnyitó
                        2; Levezető elnök megválasztása
                        3; A további napirendi pontok elfogadása
                        4; Beszámoló a 2010-es évről
                            Előadó: Elnök
                        5; A beszámoló elfogadása, szavazás
                        6; Pénzügyi beszámoló
                            Előadó: Elnök
                        7; A beszámoló elfogadása, szavazás
                        8; Nem fizető tagok kizárása
                        9; Vezetőségi tag választás
                        10; Tájékoztató a belvíz, szivárgó víz elleni védekezés, elvezető árok
                          létesítésének előkészítési folyamatáról, jelenlegi állásáról.
                            Előadó: Elnök                     
                        11; Hozzászólások, javaslatok, (szükség esetén szavazás)
           
 
10;  Géczi Béla: beszámol a belvízelvezető csatornával kapcsolatos helyzetről!
 
 
                                   ---------------------------------------------------------------
 
 
            A tavalyi közgyűlésnek megfelelően, minden telek tulajdonosnak elküldtem a tájékoztatót, térképet, valamint a nyilatkozat kérőlapot, válaszborítékkal együtt.
 
 
 
 
 
A visszaérkezett válaszok alapján a következőket tudom tájékoztatásul elmondani.
 
 
 
 
 
17 telek tulajdonosi köre ismeretlen, nem található, nem elérhető.
 
 
29 telek tulajdonosi köréből nem kaptunk válaszlevelet többszöri levél és telefon kérés alapján sem.
 
 
59 telekre elutasító válasz érkezett.
 
 
96 telekre érkezett hozzájáruló nyilatkozat.
 
 
A 96 hozzájárulóból 2 tulajdonos csak akkor hajlandó hozzá járulni, ha az összes tulajdonos hozzá járul, míg egy tulajdonos csak akkor járul hozzá, ha vasút mellett található csatornát is rendbe tesszük.
 
 
 
 
 
 1 tulajdonos csak 20. 000. Ft-tal tud hozzá járulni, míg 6 tulajdonos 15.000. Ft-os limitet, és 2 fő pedig 7.500. Ft-os összeget határozott meg.
 
 
 
 
 
 
 
 
Felvettem a kapcsolatot Molnár Béla Úrral a VKKI. (Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság) főigazgatójával.
 
 
 
 
 
Minden információt a rendelkezésére bocsátottam annak érdekében, hogy támogatást, hozzájárulást tudjak kieszközölni. Levél ismertetése!
 
 
Sajnos nem sok jóval kecsegtetett, és a mai napig nem tudott érdemben tárgyalni Bak Sándor úrral, a Kör-Kövizig igazgatójával, ezért jelen pillanatban én sem tudok jó hírekkel szolgálni.
 
 
 
 
 
Ha a mai napon a közgyűlés úgy dönt, hogy folytassuk a csatorna kivitelezéshez a szükséges feladatokat akkor a következőket kell megtenni.
 
 
Ügyvéd felkérése, a hivatalos ügyek képviseletére. Javaslatot kérek!
 
 
A hozzájárulókat, a tervezőt, a kivitelezőt, a Vízügy képviselőjét, és az önkormányzat képviselőjét és Csasztvan András urat is (akinek a földjén keresztül vezetnénk el a belvizet) írásban meg kell hívni egy közgyűlésre! (Szarvason)
 
 
A közgyűlést a következők szerint tervezem levezetni, és a következőknek kell megtörténni.
 
 
1; A tervező részletesen ismerteti a csatorna tervét, és az engedélyezés folyamatát, költségét.
 
 
2; Kivitelező részletesen ismerteti a kivitelezés módját, költségét.
 
 
3; A hozzájárulás összegét meg kell határozni, a hozzájárulók arányában.
 
 
4; Hivatalos nyilatkozatot kell aláírni a hozzájárulás határidőre történő befizetéséről.
 
 
            Külön bankszámlát kell nyitni, Csekket kell készíttetni és postázni.
 
 
5; A munkálatok mely a tervezővel, kivitelezővel és Csasztvan Úrral, történő szerződéskötéssel, majd a tervezéssel indul csak a teljes összeg beérkezése után, kezdődhet meg.
 
 
 
 
 
Amennyiben a nyilatkozatok ellenére a szükséges összeg nem áll rendelkezésre, nem érkezik meg a számlára, esetleges befizetés hiánya miatt, úgy a munkálatokat nem tudjuk elkezdeni.
 
 
2 hónap türelmi idő után, a banki és postai költségekkel csökkentett összegeket pontos elszámolással a befizetőknek visszapostázzuk.
 
 
  
 
 
Kérem a közgyűlés résztvevőit, hogy a fenti tények alapján döntsön a folytatásról, és egyben várom a hozzászólásokat, észrevételeket, javaslatokat.
 
 
                                   --------------------------------------------------
 
 
 
 
 
Hozzászólások: Horváth László tag kérdése: Mi lesz a vasút és a telkek között kialakult tóval, miért nem azt csináljuk meg előbb, miért nem csináljuk meg az árkot engedély nélkül, mint ahogyan több faluban is megtették.
 
 
 
 
 
                        Fehér József: Nem lesz semmi a belvíz elvezető csatornából, mert kevés a hozzájáruló és inkább csináltassa meg az egyesület a meglévő pénzből, engedélyeztetés nélkül önhatalmúlag.
 
 
                       
 
 
                        Géczi Béla és Takács József közös válasza:
 
 
            Csak hivatalosan járhat el az egyesület, és semmilyen önkényes engedély nélküli munkákhoz nem járul hozzá az Egyesület. Az Egyesület tagjai ilyen jellegű tevékenységet nem folytathatnak.
 
 
A vasút melletti tó elvezetésének előkészítését a felvetők és a tagság kérésének megfelelően, elkezdjük.
 
 
  
 
 
                        Sándor Csaba, vendég felajánlotta segítségét, a MÁV való kapcsolat felvételhez.
 
 
            A tagság a segítséget örömmel fogadta.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Géczi Béla megköszöni az észrevételeket, majd miután megállapítja, hogy további érdemi hozzászólás nincs, megköszöni a megjelentek részvételét és az egyesület közgyűlését, bezárja.
 

 

2011. Julius hónapban elkészült a vasút és  Halászlak köztötti MÁV területen a belvíz elvezető csatorna.

 

A csatorna hossza 270 méter.

A kivitelezést a Kunszentmártoni IMREI ISTVÁN Kft, végezte el a KÖrösi Vízgazdálkodási Társulat  és a MÁVelőrírása és engedélye alapján.

A csatornával és kivitelezéssel a MÁV és a Vízgazdálkodási Társulat képvieselői nagyon megvoltak elégedve " ELSŐ OSZTÁLYÚ munkát végeztek!

 2011. október 01.-én ismét megtartottuk a „Folyóinkért” elnevezésű horgász versenyt.
A versenyen 5 fő hölgy és 14 férfi  versenyzőnk volt.
 
Az időjárás nagyon jó volt, és a folyó is tökéletes volt a versenyhez, csak halak nem akartak mindenkinek kapni, de azért jó hangulatban telt el a nap!
A verseny kezdetén, kérésünkre megjelent a KHESZ Csoportvezető ellenőre is."Gyulai Mihály" Köszönjük támogatását.
 
Végeredmény:
Összesen fogott halak mennyisége: 12,8 kg
 
Hölgyek:
1; Németh Zoltánné:0,66 kg Ponty 
2; Hevesi Zoltánné: 0,3 kg Kárász
3; Szabó Erika: 0,06 kg Szélhajtó kűsz
 
Férfiak: 
1; Gyetvai Antal: 5,75 kg Ponty, 0,6 kg Kárász, Keszeg
2; Búzás Attila: 4,06 kg Ponty, Kárász, Keszeg
3; Májer János: 0,57 kg Kárász, Keszeg
 
A győztes 5,75 kg-os Ponty kivételével az összes kifogott hal visszahelyezésre került.
 
Gratulálunk a helyezetteknek, valamint köszönjük az összes résztvevőnek a sportszerűséget ! 
 

2011.10.22.-én Szemét gyűjtést tartottunk a folyó halászlaki szakaszán, mindkét oldalon és a vasúti megállónál.

A parton sajnos sokkal több szemét volt az előző évihez képest, sörös boros üdítős palackok, csalis dobozok etetőanyagos zacskók. Ebben az évben sokkal több horgász fordult meg a területen mert sokkal több halat lehetett fogni, és ennek elég hamar híre ment.

A kihelyezett figyelmezető táblák ellenére nagyon sok szemetet hagytak ott a horgászok,és most sajnos tapasztalhattuk, hogy a sporthorgászat nem mindekinek ugyanazt jelenti.

Kérünk mindenkit, hogy figyelmeztesse a szemetelőt, hogy nem szeméttelepre jöttek, és nem is otthon vannak.

A szemétszedéssel egyídőben a nyáron elkészült csatornánál, a gally égetés is megtörtént, ami nagyon nehéz és megpróbáltató munka volt, mert hatalmas mennyiségű gally volt, valamint a száraz avar miatt és környező fák, házak miatt fokazottan tűzveszélyes környzetben kellett elvégeznünk a feladatot. 

A gallyak bokrok a 270 méter hosszú csatornát övező területen lettek kivágva a kivitelezési munkák miatt.

Most már csak folymatosan karban kell tartani a csatornát, hogy mindig megfeleljen a céljának!

A munkák végeztével az akcióban résztvevőket paprikás krumpli várta.

 

Köszönjük, mindenkinek, aki részt vett és segédkezett. " A törzsgárdának"

 

Külön köszönet a Körös-Maros Nemzeti Parknak, hogy ismételten elvállalták a szemét elszállítását, és a Szarvasi KOMÉP-nek hogy ismét befogadta a szemetet!

 

Megjegyzés és észrevétel: A törzsgárda és jómagam is igen szomorúnak sőt bosszantónak tartjuk az alábbiakat:

1; A Halászlakiak és ezenbelül is az Egyesületi tagok közül is mindig csak ez kis törzsgárda vesz részt szinte mindenben.

2; A Csatorna kivitelezéséhez szükséges pénzt az Egyesület biztosította, és hogy ez rendelkezésre álljon, úgy kelett könyörögni a tagság egy részének, hogy fizesse be a tagdíjat.

3; A tagyűlésen lassan több a vendég, mint a tag.

4; A Halászlakiak döntő többsége (kivétel az aktív segítők és tagok) mindenben csak kritizál, uszítja az embereket az Egyesület ellen, rágalmazzák a tagokat, az ellenérvek nem érdeklik, de mindezek ellenére, mindent az egyesülettel akarnak megoldatni, de ők maguk semmit nem tesznek.

5; A szemétgyűjtésről mindenki tudott, aki lent tartózkodott Halászlakon, mégis volt olyan tagtársunk, aki lent horgászott a parton, és még a lábát sem emelte fel, hogy alóla kiszedjék a szemetet amin ült!

 

Várjuk a fórumon a hozzászólásokat, észrevételeket, javaslatokat!

 

 
2012. október 06.-án ismét megtartottuk a „Folyóinkért” elnevezésű horgász versenyt.
A versenyen 6 fő hölgy és 17 férfi  versenyzőnk volt.
Nehézkesen indult a verseny, mert a kezdésre ismételten nem értek oda a rendszeres késők. És a felszereléseket is otthon hagyták egy páran a külön kérés ellenére, hogy mindenkinél legyen ott, mert a sorsolás után már nem lehet hazamenni.
Az időjárás nagyon jó volt, és a folyó is tökéletes volt a versenyhez, csak a halak nem igazán akartak mindenkinek kapni, de azért voltak egy páran, akiknek elment a tuti nyerő, de azért jó hangulatban telt el a nap!
A verseny kezdetén, kérésünkre megjelent a KHESZ Csoportvezető ellenőre is. "Gyulai Mihály" Köszönjük támogatását.
 
Végeredmény:
Összesen fogott halak mennyisége: 27,16 kg mely sokkal több, mint a tavalyi.
 
Hölgyek:
1; Hevesi Zoltánné: 1,76 kg Kárász-Keszeg 
2; Varga Valéria: 1,47 kg Keszeg-Törpe harcsa
3; Szabó Erika: 1,42 kg Kárász-Keszeg
 
Férfiak: 
1; Májer János: 4,67 kg Kárász, Keszeg
2; Tóth Ferenc: 2,82 kg Ponty, Kárász, Keszeg
3; Varga József: 2,52 kg Kárász, Keszeg
 
A kifogott halak nagyobb része visszahelyezésre került.
 
Gratulálunk a helyezetteknek, valamint köszönjük az összes résztvevőnek a sportszerűséget! 
 
Az eredményhirdetés után résztvevőket Székelykáposzta várta.
 
 
2012.10.20.-én Szemét gyűjtést tartottunk a folyó halászlaki szakaszán, mindkét oldalon és a vasúti megállónál. A parton sajnos sokkal több szemét volt az előző évihez képest, sörös boros üdítős palackok, csalis dobozok etetőanyagos zacskók.
A kihelyezett figyelmezető táblák ellenére nagyon sok szemetet hagytak ott a horgászok, és most sajnos tapasztalhattuk, hogy a sporthorgászat nem mindenkinek ugyanazt jelenti, sőt volt sajnos helybeli telek tulajdonos is, aki a táblától pár méterre lerakta a házából összeszedett, szemetet, régi hátizsákot, damilt, és újságot, szatyrot, amit még a szülei használtak
Kérünk mindenkit, hogy figyelmeztesse a szemetelőket, hogy nem szeméttelepre jöttek, és nem is otthon vannak.
 
A munkák végeztével az akcióban résztvevőket paprikás krumpli várta.
 
Köszönjük, mindenkinek, aki részt vett és segédkezett.
 
Külön köszönet a Körös-Maros Nemzeti Parknak, hogy ismételten elvállalták a szemét elszállítását, és a Szarvasi KOMÉP-nek, hogy ismét befogadta.
Mindenkit szeretettel várunk jövőre is minden rendezvényünkön!

Jegyzőkönyv 

Készült: A HALÁSZLAKÉRT Egyesület 2014.05.03. napján Szarvas-Halászlakon, a

    Harcsa Büfében megtartott éves közgyűlésén.

Kezdés időpontja: 11 óra 20 perc. 

Jelen vannak: A jelenléti ív alapján 38 tag +1 pártoló tagból 14 fő + 1 fő vendég

  Napirend: 1; Megnyitó

                        2; Levezető elnök megválasztása

                        3; A további napirendi pontok elfogadása

                        4; Beszámoló a 2013-as évről

                            Előadó: Elnök

                        5; A beszámoló elfogadása, szavazás

                        6; Pénzügyi beszámoló

                            Előadó: Elnök

                        7; A beszámoló elfogadása, szavazás

                        8; Tagsági hírek

                            Előadó: Elnök

                        9; Hozzászólások, javaslatok, (szükség esetén szavazás)            

1; Géczi Béla, mint az Egyesület Elnöke köszönti a megjelenteket,

2; Géczi Béla, felkéri a tagságot, hogy döntsenek a levezető elnök és a jegyzőkönyvvezető, és a hitelesítők személyéről.

 A jelenlévők egyhangúlag: Géczi Bélát levezető elnökké, Takács Józsefnét jegyzőkönyvvezetővé,  míg  Németh Zoltánt és Gyetvai Antalt jegyzőkönyv hitelesítővé megválasztják.

 3; Géczi Béla: javaslatot tesz a napirendi pontokra, melyet a résztvevők egyhangú             szavazattal elfogadnak.

4; Géczi Béla megtartja Elnöki beszámolóját.

             Tisztelt Meghívottak, Megjelentek!

            A beszámolómban szeretnék mindenkit tájékoztatni a tavalyi közgyűlés (13.06.01) óta eltelt idő alatt történt eseményekről, valamint szükséges hivatalos intézkedésekről, tenni valókról.

          A Szarvas Város Önkormányzatától a „Civil szervezetek támogatására” kiírt pályázaton, ismételten elnyertünk 10.000,-Ft. támogatást.   

          A Pályázatban az alábbiakhoz kértünk támogatást.

1; Szeretnénk szemét gyűjtési akciót tartani, mint minden évben.

(kesztyűk, szemetes zsákok)

2; Tájékoztató és figyelem felhívó táblák készítése!

  (nyomtató patron, lamináló fólia)

3; Belvízelvezető csatorna karbantartása. (Talicskákra, motoros fűkaszára lenne szükségünk.)

A szükséges anyagok és eszközök:

Kalkuláció: Gumi kesztyűk                  6.800,- Ft.

                     Cérna kesztyűk                4.400,- Ft.

                     Szemetes zsákok             5.500,- Ft

                     A5-ös Lamináló fólia        5.500,- Ft.

                     Nyomtató patron            23.800,- Ft.

                     3 db talicska                  36.000,- Ft.

                      Motoros fűkasza            46.000,- Ft

                               Összesen:         128.000,- Ft.

 

A kapott összeget nyomtató patron vásárlásánál használtuk fel.. A számlát bemutattuk a Szarvasi önkormányzatnak, és azt elfogadták.            Véleményem szerint, „örülhetünk”, hogy ismételten kaptunk pénzt, mert ezek szerint még mindig értékelik a munkánkat, és ezzel is kifejezik, hogy szükség van az ilyen jellegű tevékenységünkre. Remélem az idei pályázatunkat is elfogadják, és kapunk további, de több támogatást.

 

Az eltelt időszakban ismételten figyelemfelkeltő táblákat helyeztünk több helyre is (Híd, állomás, közlekedési utak) valamint a folyóparton minden horgászhelyre. A héten is új táblák kerültek ki!

Ha valaki tapasztalja, hogy a tábla hiányzik, vagy sérült, kérem, hogy jelezzék, mert a táblát tudjuk pótolni.

 

Kérem mindenki segítségét, agitációját, munkáját, hogy a halászlakon keresztül vezető kis árkok karban legyenek tartva és ahol nincs, ott pedig kialakítsuk, hogy a ne álljon meg a víz az érintett telken és azok mögött. A feltöltött utcákban pedig átvezető csatornát kell kialakítani, karban tartani, hogy a könnyebben elmenjen a víz és ne legyen a házak mögött halastó.

 

2013. augusztus 19.-én a vasút alatti belvízelvezető csatorna tisztítását végeztük el.

Köszönet a munkáért, minden közreműködőnek.

 

2013. október 05.-én ismét megtartottuk a „Folyóinkért” elnevezésű horgász versenyt.

A versenyen 7 hölgy, 4 gyermek és 21 férfi  versenyzőnk volt.

Az időjárás nagyon jó volt, és a folyó is tökéletes volt a versenyhez, csak a halak nem igazán akartak mindenkinek kapni, de azért voltak egy páran, akiknek elment a tuti nyerő, de azért jó hangulatban telt el a nap!

A versenyen menetközben, kérésünkre megjelent a KHESZ Csoportvezető ellenőre is. "Gyulai Mihály" Köszönjük támogatását.

 Végeredmény:

Összesen fogott halak mennyisége: 22,83 kg mely 4,33 kg-al kevesebb, mint a tavalyi.

Gyermek:

1; Tóth Enikő: 1,14 Kg

2; Éliás Ádám: 1,12 Kg

3; Ifj. Majer János: 1,10 Kg

4; Tóth Bettina: 1,09 Kg

Hölgyek:

1; Szabó Lászlóné: 3,61 Kg Ponty-Kárász

2; Ható Erika: 1,81 Kg  Kárász

3; Szabó Erika: 1,04 kg Kárász-Keszeg

 Férfiak: 

1; Szabó László: 2,76 kg Ponty

2; Szabics Lajos: 2,58 Kg Kárász, Keszeg

3; Szabó Zsolt: 2,08 kg Kárász, Keszeg

 

A kifogott halak egy része visszahelyezésre került.

Gratulálunk a helyezetteknek, valamint köszönjük az összes résztvevőnek a sportszerűséget! 

Az eredményhirdetés után résztvevőket babgulyás várta.

 2013.10.19.-én Szemét gyűjtést tartottunk a folyó halászlaki szakaszán, mindkét oldalon és a vasúti megállónál.

27 fő vett részt a gyűjtésben. És nem csak egyesületi tagok!

A parton kevesebb szemét volt az előző évihez képest.

A kihelyezett figyelmezető táblák ellenére még mindig sok szemetet hagynak ott a horgászok, és most is tapasztalhattuk, hogy a sporthorgászat nem mindenkinek ugyanazt jelenti.

Kérünk mindenkit, hogy figyelmeztesse a szemetelőket, hogy nem szeméttelepre jöttek, és nem is otthon vannak.

A gyűjtés végeztével az akcióban résztvevőket lencse leves várta.

Köszönjük, mindenkinek, aki részt vett és segédkezett.

Külön köszönet a Körös-Maros Nemzeti Parknak, hogy ismételten elvállalták a szemét elszállítását, és a Szarvasi KOMÉP-nek, hogy ismét befogadta.

Az idei szemét gyűjtést a Te-szedd akció keretében fogjuk tartani, mert így az akció szervezői biztosítják a zsákokat, kesztyűket és az elszállítást is.

 A vízelvezető csatorna tisztítása  a 2013-as őszi falevelektől, gallyaktól a kedvező időjárási körülmények miatt megtörtént 2014.01.02.-án.

A csatorna környezetének (bozótos, nádas) rendben tartásához az egyesület 2014.04.04.-én megvásárolt 1 db Makita bozótvágó gépet.

A gépet kölcsön lehet kérni bárkinek, de ahhoz az alábbi feltételeket szabja az egyesület. (nyomtatványok bemutatása)

A csatorna környezetének bozót mentesítése 2014.04.30.-án 3 fő részvételével megtörtént. Körülbelül 2-3 hét múlva gyomirtást kell végezni, majd később a csatornából az elszáradt gazokat és beomlott földet kellene közös erővel kitakarítani.

           Az Egyesület életéről, gazdasági helyzetéről, levelezéseiről és ténykedéseiről a dokumentációját az Egyesületi Nyilvántartó és Határozatok könyvében megtalálják és átolvashatják.

 Mindenkit szeretettel várunk jövőre is minden rendezvényünkön!

            Géczi Béla, felkéri a jelenlévőket, hogy észrevételeiket, kérdéseiket, észrevételeiket, hozzászólásaikat tegyék meg.

            Hozzászólás nem volt!

5;  A beszámolót a közgyűlés a jelenlevő 13 fő tag igen szavazatával elfogadta.

 6; Géczi Béla megtartja a pénzügyi beszámolót:

7; A beszámolót a közgyűlés a jelenlevő 13 fő igen szavazatával elfogadta.

 8; Tagsági hírek:

Sajnos Fehér József elhalálozott, míg Baksai János és Csizmadia Istvánné megszüntette a tagságát, már a 2012-es tagdíjat sem fizették be.

Javaslom továbbá Kis Zoltán kizárását mivel ö sem fizetett 2012 óta és telefonon is csak hiteget, hogy majd megbeszéljük. Rajta kívül még 8 fő nem fizette be a tavalyi tagdíjat.

 Ezúton is tisztelettel kérek minden tagot, hogy legyen szíves időben befizetni a tagdíjat, és ne nekem kelljen külön könyörögni érte, mert nekem fizeti, hanem az egyesületnek.

Ha viszont valakinek nehezére esik a tagdíjat befizetni, akkor az inkább ne legyen tag, de akkor ne is szóljon bele az egyesület életébe és ne is áskálódjon ellene.

 9; Hozzászólások:

 Hevesi Zoltán nem tartja jó ötletnek, hogy nem egyesületi tagok is használhassák a bozótvágó gépet, többen egyetértenek vele.

 A tagság ezt a felvetést elfogadja.

 Zahorecz Pál kéri, hogy ha lehetséges, akkor az egyesület vezetése nézzen, utána mi vonatkozik a Halászlaki területre az új földtörvény alapján.

Géczi Béla megköszöni az észrevételeket, majd miután megállapítja, hogy további érdemi hozzászólás nincs, megköszöni a megjelentek részvételét és az egyesület közgyűlését, bezárja.